Amikor a magyar labdarúgás visszakéri a helyét

Amikor a magyar futball visszakéri a helyét...

Az elmúlt évtizedekben sok rendszernek adott legitimációt a magyar labdarúgás múltja. Azonban, a jelenben sem tud az infrastruktúrán és anyagi javakon túl, más eredményeket felmutatni. Talán, most jöhet el a labdarúgásunk ideje.

Az évek során találkoztam edzőkkel és klubvezetőkkel, akik "nem tudtak hova tenni". Mára már megértem őket, hiszen ritkán találkoznak olyan edzővel (vagy egyáltalán nem) aki a legszebb fiatalkori éveit is a futballnak áldozza és saját erejéből épít egy teljes szakmai világot. Én ilyen vagyok, ezért váltottam többször is, saját elhatározásból. Ezek azok a szakmai idők, amelyek sokszor meghaladták azt, amit bármilyen klubban elvártak volna. Felsorolnék ezek közül néhányat, hátha valaki merít belőlük ötletet, esetleg inspirációt. Ezeket mindig az adott csapataim igényétől függően alakítottam, formáltam. Nekem így néz ki, az elmúlt 13 edzői évem:

-a legtöbb forintot, amit az edzőségből kaptam, azt szakanyagokba, könyvekbe, képzésekbe, fordításokba, kutatásba és tanulásba fektettem vissza. Külföldi és magyar szakirodalmak, nem közkézen forgó anyagok megszerzésére is.

-keresem a "nagy öregek" társaságát: beszélgetek, interjúkat készítek velük, tanulok tőlük, figyelem a gondolkodásukat. Ezek új távlatokat nyitnak a számomra szakmailag és emberileg is.

-bármilyen cikkemet, megosztásomat, mára már több ezren olvassák, ami erős visszajelzés.-hamarosan egy saját, 230 perces videós oktató,-és segédanyag kiadása várható, de erről bővebben hamarosan.

-kezdetektől tartok egyéni edzéseket, melyeket sok évig ingyen, a saját szabadidőmből tettem, teszem. -ha valamelyik játékosom abba hagyta volna a játékot, akkor nem csak a szülőkkel egyeztettem, hanem személyesen, sokszor házhoz is mentem.

-sportfilm-vetítéseket szerveztem, nem csak a saját csapataimnak. Az utána történő beszélgetések, alapjaiban gondolkodtatták el a résztvevőt.

-előadásokat szerveztem és mára már magam is tartok. Hamarosan jön a legújabb...

-focitáborokat csináltam, illetve délelőtti 3-4 órás edzéseket tartottam benne, melyekkel szintén nem találkoztak korábban és utánam sem a gyerekek, de annál jobban élvezték.

-kirándulásokat szerveztem a csapataimnak: balatoni programokat, kisvonatozást, bobozást, kalandparkot, homokfocit, különböző túrázásokat.

-igyekszem a kultúránkat megőrizni és továbbadni: egykori csapatkapitányommal például meglátogattuk Sebes Gusztáv sírját, de sokszor hívtam "magasabb szintről" vendéget egy edzésemre is.

-"Berrics" kupákat szerveztem edzőtársammal, melyekre rendszeresen érkeztek más megyéből is csapatok.

-mindig sakkoztam a játékosokkal és edzőkkel egyaránt: a stratégia,- és gondolkodás fontosságára felhívtam a figyelmet, mindezt játékos formában.

-edzésre korábban érkezőknek, vagy az edzés után maradtaknak lábtenisz és teqball versenyeket írtam ki.

-minden csapatomat értékeltem egyénileg vagy csapatszinten. Voltak évek, hogy havonta mindenkit, ami nem kevés munka volt.

-elméleti versenyeket, személyiség,- és készségfejlesztő játékokat tartottam, ami által rosszabb idő esetén sem maradt el edzés.

-egyéni feladatgyűjteményeket írtam össze a játékosaimnak, mely feladatokhoz csak egy labda kellett.

-rendszeres hazai-vendég mérkőzéseket szerveztem szülőkkel, hozzátartozókkal.

-emlékplakettet, személyre szóló ajándékokat csináltattam minden év, idény végén a játékosaimnak és szülőknek egyaránt, ezzel megköszönve játékukat, hozzáállásukat.

Nekem így néz ki az elmúlt több, mint egy évtizedem edzőként. Különösebb figyelmet nem kaptak ezek a pluszok, pedig jelentős részét sem előttem, sem utánam nem csinálták mások, tisztelet a kivételnek. Soha nem kaptam értük elismerést, de nem is ezért csináltam. A legnagyobb kitüntetés számomra, amit az egykori játékosaim visszaadnak belőlük. Ők azok, akik a legjobban ismerik a munkámat: látták nap, mint nap hogyan dolgozok, milyen szemlélettel és milyen oldalról közelítem meg a játékukat. Akikkel, sokszáz alkalommal foglalkoztam és meccseltem. Ők a munkám valódi tükrei!

A rengeteg pluszt, a többlet energiát, a több törődést nem mindenki értette elsőre, lehet hogy valaki máig sem. A magyar fociban máig látni a "minimum elég" vagy "adjunk a látszatra" szemléletet. Amikor azonban valaki többet ad, az szokatlan, sőt, egyeseknek már visszás. Idővel, magamnak is rá kellett jönni, hogy nem én fogom megváltani a magyar labdarúgás helyzetét és nem is minden csapatnál van ezekre igény. A jelenlegi magyar rendszerben sem érdemes "szakbarbárnak" lenni, nem jelent előnyt a mély szakmaiság, ezért különösen nagy kihívás, szakemberként hosszútávon építkezni. Ha valakibe nehezen tudnak szakmailag belekötni, akkor irigységből, vagy önös érdekből megpróbálják emberileg megkérdőjelezni, lejáratni, elég csak magunk köré nézni. Ahelyett, hogy közösen építenénk fel a futballunkat, hiszen -elvileg- mindenkinek ugyanaz a célja. A nagy társadalmunk leképeződése látható a futball társadalmunkban.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy 20-30 év múlva, visszagondolva az elmúlt évek magyar focijára, pozitívnak fogják azt értékelni. Óriási (nagyrészt túlárazott) beruházások, a futball minden szegletébe való beavatkozás és rengeteg pénz, mégsem tudtunk más eredményt felmutatni. Ezért állítom, éppen most jöhet el a labdarúgásunk ideje, ahol végre nem a kapcsolatok, hanem a teljesítmény fog számítani! És, ha így lesz, akkor talán mi, akik eddig csendben tettük a dolgunkat, még több időt tölthetünk a pályán és kevesebbet azzal, hogy magyarázzuk, mit és miért csinálunk.

Mátyás Richárd