Bójáról bójára történő passzokkal, csak a bójáról bójára történő passzolás képességét javítjuk...

Bójáról bójára történő passzokkal, csak a bójáról bójára történő passzolás képességét javítjuk...
Idézet a "Komplex edzésmódszer" című e-book kiadványomból.

A kérdés sosem az, hogy edzéssel fejlődik-e a képesség. A kérdés csak az, hogy milyen képesség fejlődik? A labda nélküli futással, csak a labda nélküli futás képességét javítjuk. Labdával történő futással, a labdával történő céltalan futás képességét javítjuk, míg a bójáról bójára történő passzokkal, csak a bójáról bójára történő passzok képességét javítjuk...
A futófáradás, nem egyenlő a futballfáradással. A felnőtt futballt lemásoló passzgyakorlatok sem egyenlőek, a játékhelyzetben történő passzolással. Számomra sokkal fontosabb kérdés, hogy maga a játék, milyen játékproblémát kényszerít ki? Azt érdemes edzeni!

A labdarúgás nem izolált mozgásrendszer, mert nem egy izmot, vagy energiarendszert fejleszt. Sokkal inkább, a kiszámíthatatlan, a pontosan nem mérhető játékhelyzeteket, a pillanatról pillanatra változó környezetet. Ezáltal a futballállóképességet, futballdöntési gyorsaságot és futballtechnikai stabilitást, fáradás alatt. Egy labdarúgó mérkőzésen, ez számít igazán, ezért az utánpótlás korú játékosnak ez adja a legtöbbet is!

A legfontosabb képesség a döntésképesség, amit nem lehet kiragadni, futball idegen műveletekkel. A játékban nem fejszámolást végez, vagy bójaszíneket olvas a gyerek, hanem a labdarúgásból jövő ingerekre reagál, vagy éppen kiváltja azokat. A játék folyamatait olvassa, értelmezi és a játék adta kihívásokhoz alkalmazkodik, nem pedig külső elváráshoz, utasításhoz. A tradícionális magyar labdarúgás képviselőinél, ezért sem volt cél sohasem a passzpontosság, futballkondi, periodizáció, vagy érintésszám meghatározása, hanem a jobb játékos létrehozása. Nem utasításokat kértek, hanem játékból jövő ingereket tanítottak, játékfolyamatokat értelmeztek, vagyis a játékintelligenciát fejlesztették mindenek előtt. Ők játékképes embereket tudtak létrehozni, fáradt játékosokkal is. Fáradtan is tudtak gondolkodni, hiába futottak sokat. Erről szólt a legutóbbi, két részes cikkem is: https://www.mrcoach.hu/.../ii-resz-a-magyar-labdarugas.../

Utánpótlás edzésen, tehát időpocsékolás a passzgyakorlat. Nem csak régimódi és korán kényszerítjük rendszerbe a játékost, hanem leszabályozzuk annak mozgását, hova passzolhat és meghatározzuk hova futhat. Ráadásul, még a csel, megtévesztő mozgás száma is korlátozva van ezekben a percekben. Egy XXI.századi gyereknek, már kevés élményt, ingert és élvezetet adnak az ilyen jellegű feladatok. A feladatokat pedig a gyerek igényeihez kell szabni, meghatározni.
Ilyenkor, éppen az önálló döntésképességtől fosztjuk meg a gyereket. A futballdöntéseket nem szabad izolálni és kiragadottan kezelni. Mára már bizonyított tény, hogy a játékhelyzetben lévő döntési sebesség a valódi futball fáradás. A mentális terhelés tehát fontosabb, mint a futott méter. A játékos sokkal hamarabb és tartósabban elfárad labdával játékhelyzetben, mint anélkül.
Ahol adott a futballdöntési szabadság, ott van játékintelligencia fejlesztés is. A többi elveszett idő.

Puskás szavaival: "Legnagyobb hiba, előre megmondani a gyereknek, hogy mit csináljon." 

Amíg ez nem terjedt el, addig sok játékintelligens, magyar labdarúgója volt a világ labdarúgásának is.

Mátyás Richárd