Edzők, Mágusok, Varázslók

Májusi cikkem a kórházban íródott. Legalább, volt időm kidolgozni, kicsit bővíteni az oldalt. Öröm az ürömben. 

Ezúttal, Kemény György: Edzők, Mágusok, Varázslók című könyvéből szemezek, kiegészítve ezt saját gondolatokkal. A szerző felkereste a korának legeredményesebb edzőit, vezetőit, melynek lényege nem a konkrét taktikákban volt, hanem abban a szemléletben és gondolkodásmódban, ahogy azok szerepét és gondolkodásmódját értelmezte. Már több írásomban is kitértem arra, hogy a magyar labdarúgás és önmagában a magyar sport pedagógiai szemléletű volt, (amíg kiemelkedően sikeres volt) vagyis mindent tanítások útján értelmeztünk. Terjedelmi okok miatt, nem tudok és nem is szeretnék mindent és mindenkit kiemelni a könyvből. Aki teheti, olvassa el a teljes művet, elsődleges célom az érdeklődés felkeltése. A szerző mindenkinek hasonló kérdéseket tesz fel, amely válaszokból kiderül az is, mennyire egységes volt valamikor a magyar sportfoglalkozás.

A kor egyik legkeményebb helyén, a Vágóhíd utcában felnőtt Verebes József kitér arra, hogy nekik, nehezen kezelhető gyerekeknek, mennyire fontos volt az edző személye. Előfordult, ha nem volt kedve edzésre menni, vagy megsértődött valami miatt, akkor Száger Misi bácsi kiment érte a "Dzsumbujba" fülön fogta és vitte focizni. Később,

Bukovi Márton hatását is felidézi, aki egyetlen mondattal képes volt rendet tenni a fejekben, míg mások hosszú percekig mondani a magukét, különösebb hatás nélkül.

Az 1979/80-as bajnoki szezonban pályaedzője lehetett az Aranycsapat-játékos Lantos Mihálynak, aki mellett szabad kezet kapott, minden elképzelését meg tudta valósítani. Nem volt egy másodpercig sem éreztetve vele a hierarchia, így rengeteget tapasztalhatott, tanulhatott önmagától, hozzáértő figyelem és visszajelzések mellett.

Manapság gyakran hallani, szükséges edzőket váltani az új impulzusokra hivatkozva. Verebes ezt is egy kicsit másképp látta, szerinte nem az eltöltött évek számától függ az eredmény, hanem az elvégzett munka minőségétől.

A magyar labdarúgó tradíció ismerőinek, aligha kell bemutatnom Jávor Pált. Mások könnyen a filmszínészre gondolhatnak e név hallatán, pedig itt arról van szó, aki játékosként a Schaffer Alfréd "Spéci" Hungária csapata ellen debütálhatott a magyar első osztályban. Nemrég jelent meg Schafferről a "Futballkirály" című könyv, ugyanis Németországban így nevezték, ajánlom mindenkinek.

A komoly nemzetközi tapasztalattal bíró "Jaksi bácsi" 

a siker titkaként kiemeli, hogy hagyták önállóan dolgozni.

Soha, senki nem szólt bele a munkájába, érezte a bizalmat. Az igazgató például elmondta neki, "ha a gyárba megy, ott ő emeli meg a kalapját előttem, ha viszont a pályán vagyunk, akkor én emelem meg a kalapom, mert ott maga az úr." (mennyivel nagyobb tisztelet övezte akkor egy vezető, edző munkáját, mint manapság...)

Tóth Potya Istvánt sok egykori játékosa tartotta a kor egyik legnagyobb tanítómesterének. Míg minden edző unalmas, futásos, sablonos edzéseket tartott, addig nála mozgalmas, változatos és élménydús edzések voltak, egyénileg is sokat foglalkozott a játékosaival. 

Sokan nála érezték először a pszichikai felkészítést is és annak hatását.

Rávilágított arra is, hogy az edzőnek nem csak a saját játékosának a lelkét, de az ellenfelét is ismernie kell. Saját, kialakított edzői módszere volt, hogy a játékos érző ember, akinek lelke van. Ennek megfelelően beszélt mindig velük. Szerinte, ha már valaki ordít, azzal a gyengeségét fejezi ki.

Említettem már Száger Mihály nevét, aki két évtizedet dolgozott utánpótlás edzőként. Olyanok kerültek ki a kezei közül, mint Tichy Lajos, Albert Flórián, Varga Zoltán, Rákosi Gyula, Dalnoki Jenő stb...nem rossz névsor. Minden tanítványa úgy emlékszik vissza rá, mint akinek rengeteget köszönhetnek.

"Misi bácsi" szerint, 

egy edző előtt rögtön nyilvánvalóvá válik, ha egy gyereknek van labdaérzéke, vagy nincs.

Ha van, nem szabad elküldeni, még akkor sem, ha a bemutatkozáskor nem nyújt semmi különöset a pályán. A gyerekek esetében még több türelemre van szükség.

Palicskó Tibor, az Aranycsapatunk egyiptomi túráján is szerepelt játékosként, aki olyan edzőkkel dolgozhatott, mint Bukovi Márton, vagy Hidegkúti Nándor. Utóbbival KEK-et is nyert. Állítja, amelyik csapatnál nem lehet az edző vezető, azt a játékosok megérzik és könnyen bajok támadnak. Ezért is vállalt, a későbbiekben inkább alacsonyabb osztályú csapatokat, 

"inkább vagyok úr a betyárok között, mint az urak között betyár."

Fontos megállapítása, (különösen a modern periodizációs sablonok elterjedése miatt) számára nem lehet hónapokkal előre meghatározni, hogy az adott pillanatban milyen erősségű edzésre van szükség, azt a helyzet határozza meg, hogy mennyit és mit kell elvégeztetni. Ez a szemlélet teljesen ellentétes a '60-as évektől Magyarországon elterjedt kondícionálás és játékrendszer-képzésnek, ami számunkra sohasem hozott kiemelkedő eredményt. Még tavaly, az "UEFA B" edzői tanfolyamon is, ilyen húszadrangú dolgokra képeztek minket. Ráadásul, egy Horváth Csaba nevű oktató, még le is söpört minden további kezdeményezést, vagy elintézte annyival, hogy "nem értem." Az érdeklődés legkisebb jelét sem mutatva, ha valamit valóban nem értett.

Gurics György, 18 esztendőn keresztül volt a birkózó válogatott élén, ami már önmagában világcsúcs. Ezalatt a birkózóink öt arany, öt világbajnoki és tíz Európa-bajnoki aranyat szereztek, hogy az ezüst,-és bronzérmet érő helyezésekről ne is beszéljek. A számok maguk helyett beszélnek. Édesapjától azt tanulta: 

Mindig azt a lovat kell szólítani, amelyik húz!

Ez a versenyzőkre is igaz, mindig a húzóemberekre támaszkodott.

A sors mostoha fintora, hogy a 18 éves, eredményes edzői pályafutásáért semmilyen elismerést nem kapott. Meg sem köszönték a munkáját, hivatalos értesítést sem kapott leváltásáról. Egy megbántott ember, kiváló edző, a birkózósport nagy egyénisége, akinek tudását nem biztos, hogy teljességben kihasználtuk. Ismerős a jelenség a labdarúgásból, nem igaz? (cikkíró)

Maga a könyv tematikájában hasonlít a Ferenczi Attila, A tradícionális magyar labdarúgás alapelvei című, két részes könyvére. Pusztán, jó két évtized a különbség. Ekkora űrt, azonban nem tudunk néhányan bepótolni. Ajánlom elolvasásra a teljes művet, ha még nem tetted meg! Sok nagy, nemzetközi eredményeket elért gondolkodók szólalnak meg benne, értékes tapasztalatokkal, meglátásokkal. Egy normális és eredményes magyar labdarúgó rendszer, rengeteg önjelöltből ontaná magából az Edzők, Mágusok, Varázslók eszméit, gondolatiságát, felfogását. 

Mátyás Richárd, 2026.05.23.