II.rész: A Magyar Labdarúgás és a Futsal kapcsolata

Februári cikkemben már bemutattam a labdarúgás és a futsal együttes létjogosultságát. Ezt folytatva, ezúttal kizárólag a magyar labdarúgás és a futsal kapcsolatának jártam utána. Forrásaim közé tartoznak elbeszélések, a magyar labdarúgó tradíció edzőiről szóló beszámolók, hazai és nemzetközi írások, illetve könyvek.

Hányszor hallani, hogy itthon nincs meg a megfelelő tudás és szakanyag, ezért külföldhöz folyamodunk. Évitezedek óta onnan veszünk át gyakorlatokat, képzési elveket, módszereket, miközben a saját alapvetéseinkkel se vagyunk tisztában. Az 1960-70-es évekig (külföldön tovább élt!) teljesen egységes és világszínvonalú volt a magyar iskola. Világbajnoki és olimpiai helyezések sorát találjuk, utánpótlás válogatottaink remeklését. Ekkor még, a klasszikus magyar képzés alapjai voltak:

-gondolkodó játékos

-folyamatos cseles mozgás

-kis létszámú, szűk területi játék

-technikai fölény

-gyors döntések

-állandó helycserés, kombinatív játék

Mint látható, a magyar iskola lényegében "futsal-alapú" volt, még ha akkoriban nem is igazán ismerték magát a futsalt. Edzőink, megelőzve korukat, ezért tudtak külföldön is sikeresek lenni. 

Nem rendszereket exportáltak, hanem játékintelligenciát.

Eddigi kutatásaim és találkozásaim, tapasztalataim alapján, a magyar labdarúgó tradíció közös utánpótlás-elveket követett. Ehhez megértésére, segítségünkre lesznek a hazai, és nemzetközi sikereket elért edzőink is:

Kürschner Izidor, svájci munkájáról írták a kevés futást, sok labdát, kisjátékot, ismétléseket JÁTÉKHELYZETBEN. A svédek konkrétan ezt nevezték magyar módszernek. Kürschner brazíliai munkásságáról is hasonlóak a feljegyzések, a brazil labdarúgás egyik megalapozójaként tartják számon.

Czeizler Lajos és Mándi Gyula szerint nem létezik egységes játékosnevelés. Sokkal inkább, a játékost kell megérteni. Ez teljesen ellentétes volt a Magyarországon később elterjedt fizikai sablonképzésnek és a rendszerjátékos-gyártásnak. Czeizler nagy nemzetközi tapasztalattal bírt, az AC Milannal például olasz bajnok, míg Mándi, az "Aranycsapatunk" pályaedzője volt és izraeli bajnok edző is. Mindketten a technikai fegyelmet hangsúlyozták, a rövid passzos kombinációkat és a szervezett, mégis kreatív támadójátékot.

Hogy pontosan milyen külföldi szaklapok, sportújságok számoltak be ezekről?

Svédországban az Idrottsbladet-ben rendszeresen közölték Czeizler Lajos taktikai és technikai reformjait. A leghíresebb olasz lap, a La Gazzetta Dello Sport folyamatosan írt a magyar edzők "palla corta" rövid passzos játékáról. Például volt idő, amikor a 16 olasz első osztályú csapatból, 12-t magyar edző (!) irányított. Svájcon, a Neue Zürcher Zeitung és a Sport Zürichben is több írást találni, melyben Kürschner és a magyar edzők módszereiről olvasni. Zsengellér Gyula és Kubala László, Olaszországban, a Hungária csapatát közösen edzve például megverték a Real Madridot is. Együttesen hittek a technikai elsőbbségben, a labdabiztonságot alapnak tekintették. Közös hitvallásuk volt a "minőség dönt" elve. Nem a fizikumot, hanem a technikailag képzett, kreatív játékosokat tartották a futball középpontjának. Kubala később alapítója volt a ma ismert La Masía-nak, vagyis a Barca-akadémia elődjének, illetve a spanyol edzőképzésben is újítónak számított. Bővebb tanításairól szóló cikkemet itt találod. Zsengellér "Ábel" fiának az utolsó interjúját pedig ide kattintva, ha még nem olvastad.

Magyarországon, bár a szocialista évtizedek alatt nagyrészt rejtve maradt ez a tudás, gondolkodás, de korábbról sok érdekességet találni itthonról is. A Sporthírlap 1942.július 15.-i lapjában olvasni, az "Új labdarúgó Mesterek képzéséről" benne az edzőképzés filozófiája és a technikai oktatás hangsúlya. 

Ez az egyik legerősebb bizonyíték arra, hogy a magyar iskola már ekkor pedagógia rendszerként és nem játékrendszerként gondolkodott.

Zakariás József edzőként is az intelligenciát kezelte kiemelten: kiemelkedő játékosmúltjából fakadóan, mindenek előtt a játékértést középpályáról. Hidegkúti Nándor, aki az"évszázad mérkőzésén" is mesterhármast lőtt, edzőként is a kreatív pozíciós gondolkodás híve volt. Ezzel a szemlélettel nyert KEK-et és olasz kupát a Fiorentinával, továbbá ötször egyiptomi bajnoki címet, ahol rendszeresen százezer (!) körüli néző jelent meg a mérkőzéseiken. Kalocsay Géza és Volentik Béla az utánpótlás és a technikai képzés, a szervezett játék elkötelezett hívei voltak. Az első világbajnoki döntős csapatunk csapatkapitánya, dr.Sárosi György edzőként évtizedeket dolgozott Olaszországban. Hitvallásai között volt a rendkívüli játékintelligencia, a strukturált, gondolkodó futball. Bukovi Márton, Ifjúsági Labdarúgók Edzése című könyvét, hét további nyelvre fordították. Filozófiája volt a gyors átmenetek, szűk területi kombinációk és mozgékony támadósor. Kalmár Jenő csapatának, az akkori Honvédnak volt olyan időszaka, hogy rendszeresen 6-8 játékost adott a válogatottnak, de Svédországban és Spanyolországban is bajnoki címeket szerzett. Felfogása a modern, technikai alapú futball volt. A kétszeres BEK-győztes edző, Guttmann Béla pszichológiai módszeréről mai napig könyveket írnak. Képzésének alapja a gyorsan gondolkodó, a technikai képzettséget folyamatosan fejlesztő játékos és a lelki/csapategység. Guttmann tanításairól szóló cikkemet ide kattintva találod. Plattkó Ferenc gondolkodását a könyvéről is megismerhetjük, a FC Barcelona korábbi játékosa és edzője, 

kiemelt képviselője volt a technikai alapozásnak(nem fizikai!!!) és a kombinatív futballnak.

Orth György, a több országban elismert szakember filozófiája is a labdabiztos játékon alapult, a gyors gondolkodáson és a képzett, technikás játékosokon. Tóth-Zele József játékosnevelő, aki évtizedekig dolgozott a Real Madrid utánpótlásában, korabeli beszámolók szerint következetesen vallotta:

A játékos értékét a labdával való viszonya adja, a fizikai képzés csak erre épülhet. Továbbá, a fiatal korban nem rendszert kell tanítani, hanem játékértést. A játék tanulása pedig kis térben történik.

Hosszasan lehetne sorolni az előttünk lévő példákat. Elmondhatjuk, hogy amit ma futsalfejlesztésnek nevezünk, az nálunk valamikor az alap futballpedagógia volt. A magyar játékosképzés természetes közege a futsal volt. Nem futsalt tanítottak, hanem futsal-szemléletet. Ez volt valamikor a magyar iskola alapja.

Régen, szinte minden magyar edző hitt abban, hogy leginkább ezek fejlesztik a futballintelligenciát, vagyis nem külön, önálló sportként gondolkodtak a futsalról, hanem a futball tanulási formájaként, annak a legjobb eszközeként.

Hogy mi változott a '60-as, '70-es évektől? Egyre több magyar edző próbált alkalmazkodni a fizikalitás felé tolódó nemzetközi trendekhez. Visszavettek a technikai szabadságból és előtérbe került a szervezettség. Ez már nem, a korábban évtizedeken át ismert és elismert kreatív, kombinációs magyar iskola volt és ma sem állt sajnos helyre. Sokat beszélünk róla, hiszen a múltunk valódi legitimációt ad a jövőre nézve, de az odáig elért, oda vezető útról már kevés szó esik. Könnyebb külföldi trendekhez és szakanyagokhoz folyamodni, minthogy magunk kutakodjunk kicsit és nézzünk utána, kik is vagyunk valójában, honnan jövünk és merre tartunk.

Ha szembe állítjuk az "utánunk" jövő korszakot az elődökkel, amit biztosan nem akart a magyar labdarúgó tradíció edzője:

-A pusztán fizikai alapú futballt

-Az atlétikai képességek nem előzhették meg a technikát és játékintelligenciát

-Elutasították a merev, pozícióhoz kötött szerepfelfogást. Mozgó rendszerben gondolkodtak (stílusban)

-Bár, technikás játékosokat neveltünk addig, de nem az "egyéni hősiességre" építettek, hanem csapatban gondolkodó játékosokra

-Egyértelműen elutasították az edző autoriter, fenyegető és katonai fegyelmező szerepét. A magyar edző elsődlegesen tanított, taktikailag gondolkodott és elemzett.

-Nem gyakorlatban gondolkodott, hanem játékszituáció + edzői beavatkozásban

-A magyar tradíció edzője nem hitt a játékhelyzet nélküli, izolált képzésben. Ez gyakorlatilag a mai futsal gondolkodás alapja.

Összegzésként kijelenthetjük: A futsal emlékeztet minket arra, hogyan tanult meg futballozni valamikor a magyar játékos.

Mátyás Richárd, 2025.03.04.