Mit hagyott ránk Bánki Elemér - Maradonán túl?

Bánki Elemér több, mint öt évtizeden át dolgozott utánpótlásedzőként, pályafutása során számos országban szerzett tapasztalatot. Munkásságának legmeghatározóbb színtere Argentína volt, ahol felfedezője és egyik első edzője volt Diego Maradonának, Mauricio Pochettinónak (jelenleg az Egyesült Államok szövetségi kapitánya) valamint Gabriel Batistutának is. Batistutát azóta a Fiorentina, az AS Roma és az Olasz Labdarúgó Hírességek Csarnokába is beiktatták.

Cikkemben Bánki Elemér életművét, fél évszázados utánpótlásedzői tapasztalatait és legfontosabb szakmai tanításait foglalom össze. A feldolgozás alapját két, Argentínában megjelent, spanyol nyelvű könyve adja: Az Alagút Mögött – 50 év a labdarúgásban, valamint a Jó Tanácsok írásai. További forrásaim közé tartoznak Bánki publicisztikái és kritikái –hiszen rendszeresen írt a futballról– valamint pályatársak és barátok visszaemlékezései. Bánki nevéhez köthető az első labdarúgóiskola és akadémia Argentínában, melynek az eredeti plakátját a könyvében is bemutatja. Itt kezdett focizni kicsi gyerekként -a teljesség igénye nélkül- Fernando Redondo (később többszörös BL-győztes játékos) és Diego Simeone, UEFA-kupa győztes labdarúgó, aki 14 éve vezeti már az Atletico Madrid csapatát vezetőedzőként.

Bánki, a disszidálása után is büszkén vállalta magyarságát, szívében mindig magyar maradt. Az 1978-as argentin világbajnokságon tolmácsként és fordítóként is segítette a magyar küldöttséget.

Bánki minden korosztályban és a labdarúgás minden szintjén foglalkozott gyerek csapatokkal, gyakorlatilag az egész életét ennek áldozta fel. Guttmann Bélához hasonlóan, nagyon sok egyesületben vállalt edzői munkát, de míg Gutmann a felnőtt fociban mozgott, addig Bánki csak az utánpótlásban. Guttmann Béla tanításairól szóló írásomat ide kattintva olvashatod.

Bánki szerint az utánpótlásedző nem rendszerkompatibilis szakma, mert aki komolyan veszi, előbb-utóbb ütközik. 

Ha nincs konfliktusod, akkor még nem dolgozol elég mélyen, vagy már feladtad.

Ilyenkor mindig azt a kérdést tette fel, tanultál-e valamit minden konfliktusból? Volt-e pont, ahol maradni és harcolni kellett volna? Számára ez fontos fejlődési tükör volt.

Az igazi edző, aki nem hajlandó meghajolni szakmailag. Aki nem tud mindenféle vezetőt kiszolgálni. Az ilyen, nem nehéz ember, hanem tartásos. Aki tovább áll, mert nem tud tiszességesen dolgozni, nem elfut, hanem határt húz. A kérdés mindig az, hogy mit hagytál magad után? Jobb edzéskultúrát, fejlődő gyerekeket, emberibb bánásmódot? Hogyan, milyen emlékekkel gondolnak rád a tanítványok? Leírja, hogy aki mindenhol megmarad, ő gyakran azért marad meg, mert alkalmazkodik a rosszhoz. Ha mindenki elégedett veled, akkor nem nevelsz, csak kiszolgálsz.

Az előző mondatokból már érzékelhető, hogy rendszerkritikus volt. Nem a vezetői szerepet támadta, hanem azt, amikor a vezetés nem szolgál, hanem ural. "Egy rossz döntés évekre elvehet kedvet, tehetséget." Ugyanis a gyerek nem tud tiltakozni, így a vezető, vagy a szülő dönt helyette. 

A gyerekfutballban egy vezető felelőssége ezért hatványozott.

Sokkal több rossz vezetővel találkozott, mint ahány jóval. Ezeket, könyveiben és írásaiban konkrét történetekkel támaszt alá, mivel más kiútat nem látott ebből.

Érdekesség, hogy spanyol edzőképzőként, Kubala László is többször kitért erre a problémára, ezt ő így fogalmazta meg: A legjobb vezetőt nem látni, csak a munkájának az eredményét. Mindkettő edző szerint, az utánpótlás futball egyik rákfenéje, amikor egy vezető presztízsből dönt és nincsenek szakmailag megmagyarázható döntései. Bár, rokonlelkek voltak egymással, Kubala zseniális játékosból lett kiváló edző és többet is dolgozott érzésből, ösztönből, míg Bánki inkább tudatos pedagógiával dolgozott, leírt, majd publikált. Rendszerben nagyon keveset gondolkodtak. A Kubala László tanításairól szóló cikkemet itt olvashatod:

Sehol sem nézte jó szemmel, amikor a politika befolyásolja a labdarúgást és ellenezte az asztal mögül hozott szakmai döntéseket. Szerinte ez megtöri a nevelési folyamatot és eredménytelen labdarúgást von maga után.

Sok írásában kiemelte, hogy a futball piramisát alulról építik és gyakran ott van a legjobb edző, ahol kevesen néznek oda. Ahol nincs pénz, nincs média, nincs presztízs DE szinttől függetlenül tisztel az edző, tanít és fejlődni akar. "Amikor az edzésből lopod az időt és a munkát (fejlődés alapja) akkor magadtól lopsz." Számára a szint nem kifogás volt, hanem keret. A probléma ott kezdődik, ha mindig magyarázni kell, miért jó a jó. Bánki sokszor hangsúlyozta, 

egy edző nagysága nem a bajnokság neve, hanem az, hogy mer-e hinni a gyerekben, mit hoz ki belőle?

Bánki szerint, a legkreatívabb játékosok későn érők voltak, ezért mindig védte őket. Ennek megfelelően, helytelennek tartott minden mesterségesen kiemelt gyereket a megszokott környezetéből, az erőltetett kiválasztási folyamatot. Állította, hogy ilyenkor a fizikumot jutalmazzák, nem a futballt és félelmet ültet a gyerekbe. Az 50 évet meghaladó utánpótlásedzői tapasztalata alapján, az erőltetve kiválasztottak, túl korán "késznek" hiszik magukat és elvesztik a tanulási alázatot. Ellentétet és határvonalat hoz létre egy későn érő játékos között, amiért a "retardált" elhiszi hogy nem elég jó, majd elveszti az önbizalmat is. Ezért mindkét oldalon, nagyon gyakran abba hagyják a labdarúgást, vagy idővel alacsonyabb szintre kerülnek. (lásd ma Magyarországot...)

Bánkit sokszor érte kritika, hogy a fiatal játékosok túlságosan kötődnek hozzá, ám az idő mégis őt igazolta. Azzal, hogy inkább maga nevelt ki játékosokat, számtalan tehetséget tud felmutatni, akik magasabb osztályokban, erősebb bajnokságokban is stabilan megállták a helyüket.

Ahogy többször is leírta az élete során: A korai kiválasztás rendszerérdek, míg a gyerekérdek hosszú út. 

Nem az a kérdés, ki a legjobb 12 évesen, hanem ki marad meg 22 évesen.

Az utánpótlás kiválasztás, látszatbiztonságot ugyan ad a rendszernek, de bizonytalanságot a gyereknek. Ráadásul biológiailag is igazságtalannak tartotta, amiről a gyerek nem tehet. Inkább figyelte, mintsem válogatta őket. Sokáig hagyta együtt fejlődni a különböző érésű játékosokat. Nem volt rendszerellenes, inkább a gyerekellenes rendszerek ellen volt és vállalt ezért sokszor konfliktust, ha kellett. Kiválasztás helyett, konkrét javaslatokat is megfogalmazott, mint a:

- folyamatos megfigyelés éveken át

- nem egyszeri próba, hanem a lehetőség nyitva tartása évekig

- nem néhány edzés és statisztika alapján ítélni felette

- későn érők védelme

- játékos fejlődéséhez kötve az évek során

- van visszaút, újraértékelés, szabadon átjárható rendszer

"A gyerek nem kategória, hanem folyamat." Folyamatosan stagnáló,- előre vagy hátrafelé fejlődő folyamat. Ő nagyon szerette a játékosaival a kihívást jelentő feladatokat, mindig mindent labdával csináltatott. Számára a tanulási képesség, a döntési képesség és a mentális stabilitás rendszeres és változatos edzése a kulcs, a játékos hosszútávú megmaradásának a futballpályán. Sohasem ismételt, mert szerinte a csellel, a nem állandó formációk folyamatos használatával hoz létre változatosságot egy utánpótlás korú játékos, amivel meglepi az ellenfelet és kibillenti az egyensúlyából.

Ha a játékos fejlődése szemmel láthatóan stagnál, akkor az biztosan valamilyen rossz döntés következménye, ami ritkán visszafordítható folyamat. Szerinte, így vész el a legtöbb tehetség. Nem szerette a merev korosztályos skatulyákat sem. Kiváló eszközként tekintett a Dél-Amerikából kiinduló futsal focira, ami nagyon hamar beépült az argentin futballkultúrába is. Számára nem volt éles határ futsal és utánpótlás futball között, ezért nem is írt róla külön fejezeteket. Az állandóan változó játékhelyzetek, minden foglalkozásának alapjai voltak.

Bánki utánpótlásedzői foglalkozásának egyik alap szemlélete volt, hogy az edzőre egyszer ne legyen szükség.

Értette ezalatt azt, hogy döntéseket hagy a játékosra, nem vezényli túl, és a játékkal járó felelősséget fokozatosan adta át. Elutasította a kiabálást, nagyon tudatos kommunikációt használt. Főbb elvei között volt:

- kérdezve segítés, rávezetés

- a hangnem tanít

- a mondatok emlékké válnak

- egy mondat évekre rögzülhet

- az élményt egy életre viszik magukkal

A bánásmódja nagyon személyre szabott volt, a tisztelet viszont egyenlő. Kiemelten kezelte azt a tényt, hogy a játékos egyszer felnő, jobban átlátja és megérti az összefüggéseket, öntudatra ébred, hogy mi és miért történt vele. Óriási a felelősségünk, hogy az együtt töltött idő, hogyan alakul ki benne! Ezért is hitt mélyen abban, hogy nem mindenkinek ugyanaz jár és nem mindenki ugyanakkor fejlődik. Az esély és figyelem elsődleges szempontok, minden játékosnál.

"Aki mindig megmagyarázza a gyereket, elveszi tőle a növekedést." 

Türelemmel, sokszor elnézte a rossz döntésüket, a hibát, hogy átessenek rajta a tanítványai.

Elég csak Maradonára gondolni, ha Bánki és a többi edző, már gyerekként kötelezővé tette volna számára a passzgyakorlatokat (vagyis beszabályozza a cselezést!) vagy labda nélküli feladatokat adnak neki, esetleg sulykolja a "ne cselezz" kéréseket, akkor könnyen lehet, hogy a később kialakult játékát nem csodálhatta volna az egész világ.

Bánki gyakran hangsúlyozta azt is, hogy "az edző nem forgatókönyv-olvasó, hanem helyzetkezelő. Egy jó edzőről nem kell mindig hallani, hanem érezni."

Egy jó edző, két perc alatt átalakítja az edzést és nem ragaszkodik a papírhoz.

Számára a tanulás mindig fontosabb volt, mint egy terv. Tipikus Bánki-megoldásnak mondható, hogy sohasem hagyta "lejteni a pályát" edzésein, mindig a feladatok változatosságával, ügyes húzásaival egyenlítette ki a különbséget, nem pedig hajszolással, rosszabb esetben megszégyenítéssel. Szerinte, ilyenkor a gyerek csak védekezik és még nagyobb félelemmel fog játszani.

Bánki szerint egy jó edző a szülőt is neveli. Nem egyszerre, hanem idővel. Ha a szülő megértette a folyamatot, partner lett. Ha nem, akkor kívül maradt a szakmai téren. Hosszútávon gondolkodott az együttműködésükben. Empatikus volt, de nem engedékeny. Szerinte,

egy edzőváltás kritikus pillanat. Ez nagyobb hatású, mint egy rossz edzés, ami akár évekre is visszavethet egy gyereket.

A gyerek arcot, hangot, stílust ismer meg, ezért soha nem engedte egyik napról a másikra váltani az edzőt, a korosztályváltásnál sem. Nála az új edzőnek, már előtte kötelező volt megjelennie az edzéseken, amivel a változás nem sokk lett, hanem szintén folyamat. Hangsúlyozta, egy megváltozott közegben a gyerek nem múlt, hanem jelen.

Egy utánpótlásedzés soha nem a táblának szól, hanem a gyereknek. Nála a taktika nem tananyag volt, hanem következménye annak, hogy a játékos megtanult játszani.

Az igazi játékosnál a taktika belsővé válik és nem külső parancs.

Mindig a játékhelyezetek folyamataiból indult ki és nem számokból, formációkból. Kihangsúlyozva, hogy a mérkőzés nem prezentáció.

A felnőtt futballban elengedhetetlennek tartotta már a taktikát, de szerinte csak akkor működik, ha az alap megvan. 

A taktika a hangszerelés. Ha a zenész nem tud játszani, mindegy a kotta. Csak a focizni már tudó játékos érti meg a taktikát.

Sok tanítványa csak később értette meg, amit akkor nehéz volt elfogadni. Nem Bánki személye volt a megosztó sokak számára, hanem az elvei. Hiába igazolódott be később, sok száz tanítványán keresztül az igaza, mégis vitatták.

Kifejezetten kereste és pozitívnak vélte az önjelölt szakírók társaságát, hogyha van valakinek előre mutató véleménye, akkor értelmes közlés keretében, adja ki magából. Ma valamiért Magyarországon ezt negatív jelzővel illetik, mostanra ez alakult ki a gyakorlatban.

Írásommal fejezem ki tiszteletemet és szeretetemet Bánki Elemér munkássága előtt. Azzal zárnám, amivel a nagy könyvét is zárja: "Amit szeretettel és erőfeszítéssel tesznek, az időn túl is tart."

Mátyás Richárd, 2026.01.12.