Szabadság kérdésköre az utánpótlás fociban

2026.10.22

Egy külföldi portál hozta le elsőként, Roberto De Zerbi (jelenleg a Tottenham vezetőedzője) hogyan gondolkodik a labdarúgásról. Mivel a legutóbbi cikkem nyomán többen megjegyezték, hogy "teljesen elvetem a nemzetközi tudást?" miközben éppen arról írtam, hogyan volt évtizedeken át a magyar labdarúgás magyar+nemzetközi, ezért változtatás nélkül bemásolom a cikket. Az edzői felfogása ugyanaz, mint amit valamikor a magyar futballiskola is képviselt:

Egy edző soha nem egyszerűen szabadságot ad vagy vesz el: folyamatosan arról dönt, mit akar meghatározni a játékos számára, és mit hajlandó rábízni. A futballban szükség van struktúrára, közös elvekre, pozíciókra, egymáshoz igazított mozgásokra és olyan kollektív szándékokra, amelyek nélkül tizenegy ember aligha tudna egységként működni, de 

ezek létezéséből még nem következik, hogy a játékos minden következő cselekvését is előre meg kell határoznunk.

A struktúra értelme abban is állhat, hogy olyan viszonyokat hozzon létre a pályán, amelyek között a gyereknek több lehetősége van észlelni, értelmezni és választani, vagyis a rend nem megszünteti a döntés szabadságát, hanem használhatóvá teszi azt. A társak megfelelő távolsága, a területek elfoglalása, a passzvonalak létrehozása vagy bizonyos közös viselkedések nem azt határozzák meg, hogy mit kell tennie a labdás játékosnak, hanem olyan feltételeket teremthetnek, amelyek között 

több értelmes lehetőség közül választhat.

A határ ott húzódik, ahol a struktúra már nem a játékos döntéseinek feltételeit teremti meg, hanem magukat a döntéseket kezdi előre meghozni helyette. Ha meghatározzuk, 

- hol kell állnia (rendszerfoci) 

- mikor kell elmozdulnia (taktika túlzott használata) 

- hová kell passzolnia (passzgyakorlatok)

- milyen érintésszámmal játszhat (magyar cica)

- és mi legyen a következő akciója (leszabályozott játék) 

csökkenthetjük a bizonytalanságot, miközben minden előre megadott válasszal elveszünk valamennyit abból a játékproblémából is, amelyet egyébként neki kellene értelmeznie. Rövid távon ettől rendezettebbnek tűnhet a játék, és az edző számára is nagyobb kontrollt biztosíthat afelett, amit a pályán lát, hosszabb távon azonban már nehezebb eldönteni, hogy a 

játékos magát a játékot tanulja-e meg, vagy egy általunk előre elképzelt játék reprodukálását.

Mert, nem ugyanaz megtanítani valakinek, milyen választ adjon egy játékproblémára és képessé tenni arra, hogy felismerje, milyen játékproblémával áll egyáltalán szemben! Az elsőhöz elegendő lehet, hogy emlékezzen arra, amit korábban tanítottunk neki, a másodikhoz viszont szüksége van arra a döntési térre, amelyben a játék már nem az edző válaszát, hanem az ő értelmezését kéri. 

A szabadság nemcsak azért fontos, mert önállóbb döntéshozóvá teheti a játékost, hanem azért is, mert nehéz valódi szenvedélyt kialakítani valami iránt, amiben nincs lehetőségünk önmagunkat kifejezni! A játék örömének jelentős része abból születik, hogy a futball nem ad kész válaszokat minden helyzetre: észre kell vennünk valamit, választanunk kell a lehetőségek között, kockáztatnunk kell, majd együtt kell élnünk azzal, amit a döntésünk létrehozott. Ebben a folyamatban a 

játékos nem egyszerűen végrehajtója a futballnak, hanem résztvevője

annak, ami a pályán megszületik, és éppen ez adhat személyes jelentést annak, amit csinál! 

A struktúra keretet adhat ehhez, az edző irányt mutathat, tudást és kapaszkodókat adhat, de ha minden bizonytalanságot megszüntetünk, könnyen azt vesszük el a játékból, amiért valaki újra és újra bele akar merülni: a felfedezés és az alkotás lehetőségét, valamint annak élményét, hogy a következő pillanat még nincs teljesen megírva. A szenvedélyt ezért aligha lehet előírni, ahogyan a bátorságot sem. Olyan közeget lehet teremteni, amelyben mindkettőnek van tere kialakulni. 

De Zerbi gondolata szerintem erről is szól: Ha azt szeretnénk, hogy a játékosaink bátran és szenvedéllyel játsszanak, nem elég megmondanunk nekik, hogyan szeretnénk futballozni. 

Hagynunk kell valamit a játékból, amit nekik kell megtalálniuk benne!

Mátyás Richárd, 2026.10.19.

Share