Santiago Bernabeu tanításai; Milyen (lenne) egy jó klubvezető?

Sokaknál felvetődhet a kérdés, a Real Madrid legendás elnökének, mégis mi köze lehet a magyar futballkultúrával foglalkozó oldalamhoz? Augusztusi cikkemben, erre is választ kap az olvasó.

Santiago Bernabeu, 34 éven át vezette nemzetközi sikerekhez a Real Madridot. Brüll Alfréd 35 éven át vezette, 15 bajnoki címhez a MTK-t. Östreicher Emil egész életében sportvezetőként és diplomataként dolgozott, számos nemzetközi eredményt elérve. Sebes Gusztáv szintén sportvezetőként is szolgálta a magyar futballt, képviselte azt UEFA alapító,- és alelnökként. Bánki Elemér szintén alapítója volt a Buenos Aires-i, első argentin futball akadémiának, és több, mint 50 éven át dolgozott utánpótlás edzőként. Írásom végén kiderül az olvasónak, mennyire egységes gondolkodásmódot képviseltek, milyen volt a magyar futballtradíció felfogása mentén dolgozni klubvezetőként. Mit tanítottak meg nekünk?

Bernabeu híres volt arról, hogy a hozzá közel álló emberekkel szemben sem tett kivételt, ha ütközött a klub érdekeivel. Nem voltak baráti és rokoni összefonódások, szigorúan ügyelt arra, hogy mindenhová független, de szakmailag megfelelő emberek kerüljenek a megfelelő pozíciókba. 

Brüll szerint, egy vezető feladata a TEHETSÉG SZOLGÁLATA és nem fordítva.

Legyen az a tehetség edző, vagy játékos. Következetesen vallották, a vezető nem a beosztottat használja a klubért, hanem olyan klubot épít, amelyben a tehetség fejlődhessen és igazán kibontakozhasson. Ez teljesen ellentétes a "tehetséget le kell törni" ma a gyakorlatban sajnos általam is sokat tapasztalt elvvel.

Ezek az elvek összhangban vannak a pszichopedagógus Polgár-apuka tanításaival is, melyről a "Fejlődés Művészete" című cikkemben már bővebben is beszámoltam, ha lemaradtál itt olvashatod.

Kassai Lajos, ötszörös Guinness-rekorder mesteredző írja a "Levelek" című könyvében, hogy a jó edző ellentétes munkát végez a rossz edzővel.

Ez a gondolat egy klubvezetésre is átültethető lehet. Vajon, ma felismerjük-e a jó és a rossz közti különbséget, illetve mennyit teszünk érte, vagy ellene?

Manapság gyakran látni, hogy még aktív felnőtt játékosokat alkalmazunk utánpótlás edzőként, pusztán anyagi megfontolásból. Ez önmagában nem jelenti azt, hogy rossz edzővé válhat, de azt sem, hogy az aktív játékoskarrier elég az edzői munkához. A magyar futballiskola nagy edzői nem azért voltak kiválóak, mert mindenki kiváló játékos volt, hanem mert az edzői mesterséget külön hivatásként kezelték. Nagyon nagy figyelmet fordítottak arra, kik foglalkoznak a gyerekekkel. Számukra az volt a kérdés, hogy milyen szakmai szempontok alapján bízták rájuk a gyermekek fejlődését? Ki tudja a legtöbbet hozzáadni a játékosok fejlődéséhez? Mit tanulhatnak tőle? A magyar futballkultúrában nem volt jellemző a kettősség, valaki vagy játszott (akár munka mellett is) vagy az edzői hivatást választotta. Legnagyobb félelem az volt, hogy a tehetség még véletlenül se legyen elrontva. Ezért, 

ha nem volt rá alkalmas személy, akkor inkább nem alkalmaztak senkit.

A magyar labdarúgó tradíció közegében, teljesen természetes elvárás volt, hogy egy klubvezetőnek legyen játékosmúltja, edzői múltja gyerekekkel és felnőttekkel is, publikáljanak, szakmai előadásokat tartsanak, vitatkozzanak és tanítsanak. Akkoriban, még tudták, hogy futballkultúrát nem csak a pályán, hanem a gondolatok szintjén is építeni kell. Számukra a vezetés feladata, nem csak az irányításról szólt, hanem a felelősségről és a futballgondolkodás folyamatos formálásáról. A fiatalon elhunyt, Gillemot Ferenc nevét is megemlíteném itt, aki sportvezetőként dolgozott játékvezetőként is és sportolt, edzősködött és sokat tett a labdarúgás hazai megszilárdításáért. Később ő lett az első szövetségi kapitányunk is.

Kijelenthető, hogy a közös alkotás vágya is összekötötte őket, például más sportágakat és klubokat is támogattak és nem csak a szavak szintjén. Bernabeu, Sebes Gusztávval és más európai csapatok első vezetőivel együtt, megalapították az UEFA-t, benne a bajnok csapatok tornáját is, amiből lett a BEK, a mai BL. A tehetségek időbeni felismeréséhez pedig leghíresebb példa, a "pocakos" Puskás Ferenc, Real Madridhoz való szerződtetése, amivel új sikerkorszak következett a klub életében. Ebben jelentős szerepe volt Östreicher Emil közvetítőnek is, aki először ajánlotta Puskást a Real Madrid kötelékébe, ám kezdetben elutasítást kapott. A vezetői szemlélet ugyanaz, az ember nem előzheti meg az elvet.

Szemléletüket jól tükrözi továbbá, Sebes Gusztáv "Magyar labdarúgás" című könyve, amit még aktív szövetségi kapitányként írt meg. Ebben beszámol minden addigi magyar labdarúgó válogatott mérkőzésről, de nem ő értékeli azokat, sem az aktuális saját csapatát, hanem külföldi szakírók, neves szakedzők, vagy nemzetközi eredményekben gazdag, független szakemberek. Az "Örömök és Csalódások" című, későbbi könyvében is tükröződik ez a fajta gondolkodásmód, mentalitás, vagyis 

vezetőként nem ő mond véleményt saját magáról (kizárja ezzel az érzelmi vonalat) így kizárólag szakmai alapú visszajelzést látni külsős, valódi szakemberektől.

Erre is mondhatjuk, hogy mennyivel másabb a ma uralkodó, vezetői szemléletnél. A Sebes-könyvről írtam egyik első könyvkritikámat, melyet itt olvashatsz, ha még nem láttad.

Mai kor emberének furcsának tűnhet, hogy a klubfutballunk hosszú évtizedekig meghatározója volt az európai labdarúgásnak is. Nem a stadionok tettek minket naggyá, hanem az az egységes gondolkodás, felfogás, ami mentén mindenki dolgozott benne. A tartalom. Többször is tapasztaltam, hogy a magyar futballkultúra mentén dolgozva, ma már nem értik egy-egy döntésemet és sokszor kellett magyarázkodni is, amibe az évek során bele lehet fáradni. Aki ritkán találkozik ezzel a szemlélettel, nem is tudja hova tenni, érteni és ezáltal kezelni sem, pedig elődeink bizonyították már, hogy 

megvannak az elvek, a közös magyar nyelv, ami Magyarországon működő út lehetne, ismét. Csak, olyan emberek kerüljenek pozícióba, akik ismerik őket és tudják alkalmazni.

Gyakorlati tapasztalataimról tartottam legelső előadásomat, amely vágatlanul megtekinthető itt, ha még nem láttad:

Bernabeu, Brüll, Sebes, Kubala, sokszor tettek a saját vagyonukból is a saját klubjuk fejlődésébe, fejlesztésébe. Náluk a pénz nem cél volt, hanem eszköz a klubépítéshez. (Kubala tanításairól szóló cikkemet itt olvashatod.) Mostanában sokat hallom klubvezetőktől, hogy "ők amit kivesznek, azt vissza is forgatják" ami már önmagában egy értelmetlen mondat és elég sokat elárul egy vezetőről. A nagy klubokat és válogatottakat nem a költségvetésük tette naggyá, hanem az a gondolat, amely mentén felhasználták azt. Ilyenkor fáj egy kicsit a szívem, mert ilyen csodálatos lehetőségeket kapni, mint amiket az elmúlt évtizedekben kaphatott a magyar foci, nem igazán lesz még egyszer, mégse tudtunk felmutatni különösebb és mérhető eredményt. Jogosak lehetnek azok a felszínre tört kritikák, amik megkérdőjelezik az alkalmasságot és felelősöket keresnek az eredménytelenül (f)elhasznált milliárdokra. Vagy így lesz, vagy nem, de az biztos, hogy mennyivel többet kihozhattunk volna a labdarúgásunkból, a megfelelő emberekkel...

Van még egy magyar futballvezető, aki 

rengeteg összeget fordított, saját vagyonából a magyar fociba és a saját klubjába

is, ő Stadler József. Az ő példája jól tükrözi, hogy az irigység régóta jelen van a labdarúgásunkban és bomlasztja azt. Az általa írt, Stadler-story című könyv, 3.fejezetében ezt írja: "Sok vezető csak kiéli hatalmi vágyát, a mások felett levő kielégülés érzéséért." -mondta ezt egykori klubvezetőként. Igaz lehet a mondás, hogy magyar a magyarnak a legnagyobb farkasa.

Bánki Elemér, 50 évet meghaladó utánpótlás vezetőedzői tapasztalattal a háta mögött publikálta sokszor, hogy a klubvezető a klubvezetéshez értsen, szülő a neveléshez, edző az edzői munkához, játékos pedig focizzon a tudása legjavával és egy jól működő rendszerben senki ne lépje át a hatáskörét. Tanításairól szóló cikkemet itt olvashatod.

Egy klubvezető feladata (lenne) kultúrát is építeni, nem csak csapatot.

Ők nem rövid távú sikerekbe gondolkodtak és fektettek be, hanem olyan klubidentitást alakítottak ki, amely évtizedekkel később is meghatározó volt. A Real Madrid, így nyert hatszor BEK-trófeát Bernabeu elnöklése alatt. Kubala megalapozta a Barcelona-identitást. Brüll kialakította a MTK-stílust, amihez keresett megfelelő embereket, edzőket és amely klubkultúra évtizedekkel a halála után is fennmaradt. Bukovi Márton újító vezetőként maradt fenn az utókor számára, akinek a könyvét, még további hét nyelvre fordították. Östreicher Emil nem a reflektorfényben dolgozott, hanem háttéremberként, mégis óriási hatása volt a futballtörténelemre. Stadler Józsefről a halála után is olyanokat írnak, hogy megelőzte a korát. Sebes Gusztáv "Aranycsapatáról" pedig a mai napig cikkeznek külföldön, tanulmányozzák, pedig mikor volt már. Azt hiszem, itt már lehet érzékelni kicsit, milyen (lenne) egy valódi sportvezető, akinek valóban szívügye a magyar labdarúgás.

Őket hívnánk ma "másképp gondolkodóknak" akik ezekkel az elvekkel könnyen lehet, hogy lehetőséget se kapnának most itthon. Emberek, akiknek nem lehetett megmondani az irányt, mert nem volt rá szükség. Addig nem lesz eredményes futballunk újra, amíg nem lesznek ilyen vezetőink sem.

A képen Bernabeu elnök Puskással